Hongkongban az utóbbi időszakban figyelemre méltó események zajlanak, amelyek a város politikai légkörét és a polgári jogokat érintik. Az új nemzeti biztonsági törvény (NSL), amelyet Peking 2020-ban vezetett be, komoly hatással volt a város lakóira, és számos vitát generált a szólásszabadságról és az információáramlásról. Az NSL célja, hogy megfékezze a szakszervezeteket, a sztrájkokat és a tüntetéseket, amelyek a 2019-es tömeges demokratikus tüntetések során alakultak ki. Az új törvények és a fokozott rendőrségi intézkedések következtében sok hongkongi polgár úgy érzi, hogy a szólás- és sajtószabadságuk jelentősen csökkent.
Egy különleges eset példázza ezt a jelenséget. Innes Tang, egy volt bankár, aki magát „patriótának” vallja, aktívan figyeli a közösségi médiát, és bátorítja követőit arra, hogy jelentsenek be minden olyan tevékenységet, amelyet a nemzeti biztonsági törvény megsértésének tartanak. Tang és önkéntesei eddig közel 100 embert és szervezetet jelentettek a hatóságoknak, közöttük olyanokat is, akik például egy bevásárlóközpontban egy gyarmati korszakból származó zászlót lengettek, vagy olyan pékség munkatársakat, akik tüntetési szimbólumokkal ellátott tortákat árultak. Tang szerint a jelentések segítenek megőrizni a város biztonságát, és a rendőrség sok esetben valóban nyomozást indít a bejelentések nyomán.
A helyzet azonban nem mindenki számára tűnik ilyen egyértelműnek. Pong Yat-ming, egy független könyvesbolt tulajdonosa, aki nyilvános beszélgetéseket szervez, azt mondja, hogy gyakran kap látogatásokat kormányzati osztályoktól, amelyek „névtelen panaszokra” hivatkozva ellenőrzéseket végeznek. Az ilyen típusú nyomás és a folyamatos felügyelet a hongkongi társadalom mindennapjainak részévé vált. Kenneth Chan, egy politikatudós, aki a pro-demokratikus mozgalomban aktívan részt vett a 90-es évek óta, arról beszél, hogy sok barátja és diákja elfordult tőle, mivel az ő nyílt véleményei miatt félelem alakult ki körülötte.
A hongkongi kormány hivatalosan hangsúlyozza, hogy nagy fontosságot tulajdonít az akadémiai szabadságnak, de azt is hozzátette, hogy az intézményeknek be kell tartaniuk a törvényeket és a közösség érdekeit kell szolgálniuk. Tang elmondása szerint az ő motivációja a város iránti szeretetből fakad, és úgy érzi, hogy a fiatalabb korában, amikor Hongkong még brit gyarmat volt, kialakult véleményei a Kínáról most formálják a tetteit. Sokan, akik a 90-es években nőttek fel, a demokratikus értékek mellett a megélhetésükért aggódtak, így nem mindenki látta a jogok védelmét olyan sürgetőnek.
A nemzeti biztonsági törvény hatályba lépése óta több mint 300 embert tartóztattak le nemzeti biztonsági bűncselekmények miatt, és a város lakosságának jelentős része elhagyta Hongkongot. Az elmúlt években a demokratikus pártok, mint például a Hongkongi Demokratikus Párt, egyre gyengébbé váltak, és sokan feloszlottak. Az új választási reformok értelmében csak olyan „patrióták” tölthetnek be fontos pozíciókat, akik hűséget esküsznek a Kínai Kommunista Pártnak.
Ez a helyzet sokak szerint nemcsak a politikai képviselet hiányát jelenti, hanem a társadalmi feszültségek növekedéséhez is vezetett. Chan figyelmeztet arra, hogy a patriotizmus nem feltétlenül negatív érték, de fontos, hogy a polgárok kritikusan viszonyuljanak a kormányzati intézkedésekhez. Tang is megjegyzi, hogy nem szeretné, ha minden politika 90%-os támogatottsággal kerülne át, és hangsúlyozza, hogy a törvény nem lehet fegyver a vélemények elnyomására.
Miközben Hongkongban a társadalom egy része igyekszik alkalmazkodni az új körülményekhez, mások, mint Innes Tang, új lehetőségeket keresnek a közszolgálatban, akár külföldön is. Az ő példája rávilágít arra, hogy a politikai feszültségek és a szabadságjogok korlátozása nemcsak a helyi lakosok mindennapjait érinti, hanem a nemzetközi közösség figyelmét is felhívja a város helyzetére. Az egykori brit gyarmat, amelynek lakói évszázadok óta küzdenek a jogaiért, ma új kihívásokkal néz szembe, amelyek a jövő politikai táját formálják.
